2016. szeptember 13., kedd

Talpmasszázs otthon

Az emberi test minden egyes szervének és szervrendszerének problémája megmutatkozik a talpon – ezen az elméleten alapul az ősi gyógymód, a reflexológia.

Ismerd meg, térképezd fel, és gyógyítsd meg a tested!

Egy fárasztó nap után mennyei felüdülés egy lábfürdő. De mi még ennél is jobbat tudunk: a talpmasszázs nem csak felfrissíti tested, lelked, még gyógyít is. Mi a közös a fülünkben és a talpunkban? Nem sok, gondolhatnánk. Ám aki járatos a test titkaiban, tudja: mindkét testrészünkön leképeződik a testünk, szerveink. Így bizonyos pontjaiknak masszírozása jótékony hatással van a ponthoz, vagyis az adott idegvégződéshez tartozó szerv működésére. Ezáltal alkalmas gyógyításra. Mi most a talpmasszázs titkaiba szeretnénk bevezetni, hiszen bárki könnyedén elsajátíthatja, alkalmazhatja.


Energiák egyensúlya

Előfordulhat, hogy nincs semmiféle panaszod vagy szervi elváltozásod. Csakhogy minden észlelhető tünetet úgynevezett energiazavar előz meg. A test akkor működik egészségesen, ha szabadon áramlik benne az energia. Ha ez az áramlás vala-miért elakad, akkor az adott szervnél energiahiány alakul ki, és megbetegszik. Az is probléma, ha az energia feltorlódik valahol. A testet behálózó energiapályák a talpon végződnek, tehát a talp masszírozásával kiegyensúlyozható az áramlás, az energiahiány és -többlet megszüntethető.


Vigyázz! A reflexmasszázs nem ajánlott: 

Veszélyeztetett terhességnél

Erősen visszeres láb esetén

Akut gyulladás mellett

Magas láz esetében
 

Reflexzóna térkép

Bár a talpmasszázs természetes gyógyító hatását már évezredek óta ismerik - ezt számos ókori egyiptomi, kínai emlék bizonyítja -, a modern orvoslásban 1913-ig nem használták. Ekkor kezdte alkalmazni egy amerikai orvos, William Fitzgerald. Zónaterápiának nevezte el a módszert. Megalkotta talpunk reflexzóna-térképét, amely pontos útbaigazítást ad arról, melyik szerv mely ponthoz kapcsolódik.

Általánosságban elmondható, hogy páros szerveink (mint például a vese), illetve a testünk középvonalában elhelyezkedő szerveink (pl. a pajzsmirigy) mindkét talpon megtalálhatók, míg jobb oldali szerveink (pl. a máj) a jobb, bal oldali szerveink (pl. a lép) a bal talpon képeződnek le. A térképen való tájékozódást úgy segítette, hogy a testet és a talpat övezetekre osztotta fel, méghozzá 10 függőleges és 3 vízszintes részre. Azt azonban tudni kell, hogy a talpon nem érnek véget a zónák: a lábfej felső, külső és belső oldalán, valamint a boka fölötti területen is húzódnak különböző testtájakhoz kapcsolható övezetek, melyeken keresztül főként a végtagok izmaira, illetve a kismedencei területre gyakorolhatunk hatást.


Reflexmasszázs

A reflexterületek masszírozása ingerlavinaként zúdul a központi idegrendszerre, ennek következtében különböző aktiváló és gátló jelenségek jönnek létre. Egyfajta öngyógyító folyamat indul be, ami normalizálja az energiaellátást, helyreállítja a vérellátást, segíti a salakanyagok kiürülését és nem utolsósorban stresszoldó hatása is közismert. Ha valamelyik szerv nem egészséges, a megfelelő zóna érzékennyé válik. A talpmasszázs egyszerre segíti elő testi, lelki és szellemi harmóniádat. Ellazít, fájdalmat csillapít, méregtelenít.

Mit jelentenek az elváltozások?

Az egészségtelen életmód, a stressz és a helytelen táplálkozás következtében a szervezetben energiablokkok alakulnak ki. A salakanyagok felszaporodnak, és lerakódnak a talp megfelelő zónáiban. A lerakódás állagából, a zóna érzékenységéből következtetni lehet az adott szerv betegségének jellegére. A hideg és nedves láb például gyulladásos betegségekre való hajlamot jelez. Ha a lábad duzzadt, akkor abból helytelen vér- és nyirokkeringésre következtethetsz. Érdemes a bőrkeményedésekre is odafigyelni, ezek oka gyakran anyagcsere-probléma. Az is gondot jelent, ha a lábad túlságosan izzadékony, ilyenkor idegrendszeri túlterheltség állhat a háttérben. A reflexológia célja az egyensúly helyreállítása.

Hogy működik? 

A talp a szervezet szemétlerakója: ha a káros anyagcseretermékek felszaporodnak a szervezetben, vagy egy szerv nem egészséges, netán sérülés ér minket, a kapcsolódó zónán apró csomók, kristályos göbök keletkeznek, megkeményedik vagy éppen túlságosan puha lesz az adott zóna tapintása. Az elváltozások állagából, kiterjedésébõl következtetni lehet a betegség természetére, s arra, mennyi ideje kezdõdött a baj. Ezért a reflex-zónamasszázsnak nagy szerepe van az állapotfelmérésben. 

Leginkább azonban egészségmegőrzésre és kiegészítő terápiaként (tehát nem egyedüli gyógymódként) gyógyításra használják. A reflexzóna masszírozása a testben áradó életenergiára hat, a szervezetben keletkezett energiablokádokat szünteti meg. Az egész szervezet működésére kiegyenlítő, harmonizáló hatással van, mozgósítja annak öngyógyító erőit. Élettani hatásai közül a legfontosabb, hogy serkenti a vér- és nyirokkeringést. Hiszen a gyorsabb vérkeringés miatt a sejtanyagcsere is felgyorsul, így a méreg- és salakanyagok is gyorsabban kiválasztódnak. Erősíti az immunrendszert, fájdalomcsillapító hatása van, végül, de nem utolsó sorban oldja a testi-lelki feszültséget. 

Masszázs indul 

Az elsõ néhány kezelés után a fájdalom átmenetileg erõsödhet, a vizelet és a széklet sötétebb lehet, és fokozódhat az izzadás. Ettõl azonban nem kell megijedni. Ez a gyógyulás jele, amit a méregtelenítõ folyamatok beindulása okoz. Hogy hány alkalomból áll, és meddig tart egy kezelés, azt mindig a talpmasszõr határozza meg. Nagyban függ a betegség fajtájától és az állapotunktól. Türelmesnek kell lenni. 

A betegség sem egyik pillanatról a másikra alakult, ezért a gyógyulás sem megy mintegy varázsütésre. De a jobbulást egészséges életmóddal, illetve más természetgyógyászati módszerek párhuzamos alkalmazásával gyorsíthatjuk. Ilyen a léböjtkúra, a jóga, a relaxáció. Persze nem feltétlenül kell talpmasszõrhöz járni. A masszázs technikája, fogásai könnyen elsajátíthatók. De semmiképp sem tanácsos kizárólag könyvbõl.

Ne sajnáld a pénzt és az energiát egy néhány hetes tanfolyam elvégzésére. A rossz technikával végzett talpmasszázzsal ugyanis többet árt, mint használ. Mikor érdemes? + anyagcsere-betegségek esetén + gerincbetegségek esetén + csökkent hormontermelés esetén (pl. pajzsmirigyprobléma) + keringési zavarok esetén + légzõszervi problémák esetén (asztma, allergia) + hólyag- és vesepanaszok esetén + reuma estén + emésztési zavarok esetén

Hatékony kezelés

A talpmasszázs hatékonyságát te magad is befolyásolhatod, mégpedig helyes táplálkozással, mozgással, meditációval, légzőgyakorlatokkal és pozitív gondolkodással. A gyógyulás mértékére hatással van a lelkiállapotod, az étrendváltozás és a szervezetedbe kerülő méreganyag (tisztítószerek, kipufogógáz, gyógyszer, alkohol) mennyisége.

Otthon is kipróbálhatod!

Bár a reflexológusok munkáját nem helyettesíti, de az otthoni talpmasszázs is hasznos lehet. Megszüntethető vele a fejfájás, és a feszültségoldásban is segítségedre lehet. Helyezkedj el kényelmesen, és lélegezz mélyeket. Kulcsold össze a két lábad, és fogd meg a sarkadat. Egyik hüvelykujjaddal a boka környékét, a másikkal a talpboltozatot masszírozd. Ujjaiddal finoman nyomogasd ezeket a részeket, a lábujjak töve felé haladva. Végül folytasd a masszírozást a talp egész területén, majd fejezd be néhány bokakörzéssel.


Tudtad?

A talpon keresztül történő gyógyítás használatának első bizonyítéka egy egyiptomi sírkamrában talált 5000 éves falfestmény. Inka oltárképeken is látható olyan ábrázolás, ami azt mutatja, hogy milyen betegségek esetén melyik területet kell masszírozni. Napjainkban a természetgyógyászat egyik legkomolyabb, legmegalapozottabb formája a reflexológia.

A talpon csaknem hetvenezer idegvégződés található. Ha bizonyos szervzónákat masszírozunk, javíthatjuk a zónának megfelelő szerv energiaellátását. A reflexológus szakértő különféle masszázstechnikákkal képes helyreállítani a test energiaegyensúlyát. Csak megbízható talpmasszőrhöz fordulj!

Ha szorít, ha nyom Ha szorít vagy nyom a cipő, nem csak a kényelmetlenség miatt rossz. A talp reflexzónáit nyomja, így káros hatással van a zónához tartozó szerv működésére. Ezért rendkívül fontos a cipő kiválasztása. Legyen kényelmes, és lehetőleg készüljön természetes anyagból. Nem javasolt azonban a masszírozó papucsok használata, ugyanis minden reflexiós pontot ugyanolyan erős inger ér, így érzékeny pontoknál túlmasszírozás léphet fel.

 7 tipp kezdő talpmasszőröknek

1. Mindig a jobb lábbal kezdd a masszázst. Dörzsöld át az ujjakat, ujjbegyeket, mozgasd, finoman húzogasd azokat, majd finom mozdulatokkal haladj az ujjaktól a sarok felé.

2. Masszírozás előtt vedd le gyűrűidet, karkötőidet, és mindig moss előtte kezet.

3. Használj testápolót vagy masszázskrémet.

4. Segédeszközként használható kavics, masszírozó guriga, vagy speciális fapálcika, bár akadnak, akik ellenzik ezek használatát.

5. Soha ne lépd át a "kellemesen fáj" határt, mindig figyeld a kezelt reakcióit.

6. A szívzónát soha ne masszírozd.

7. Gyerekeket és időseket csak finoman masszírozz, fokozott figyelemmel.


Szöveg: Czagány Alexandra, Grafika: Shape

Részletes reflexzóna térkép:



Nincsenek megjegyzések: